Miért „szebb” a Paskievics tarokk az

illusztrált tarokknál?

Vissza a tarokkoldalra

   Először is szögezzük le, mit értünk „szebb” alatt. A magyar tarokk bonyolult, hosszú fejlődésen keresztülment játék. Értéke éppen ebben rejlik. Miközben kétségtelen, hogy nála jóval egyszerűbb játékok is lehetnek akár hosszú távon is szórakoztatóak, aki tarokkozik, valószínűleg komolyabb agytornára, változatos, jól felépített stratégiák kidolgozására vágyik, és „megérzéseinek” még összetett helyzetekben is lehetőleg jól kell a nagyobb statisztikai valószínűségeket közelíteniük. „Szebb” alatt tehát esetünkben a változatosabbat, összetettebbet értjük.
   Mindjárt térjünk ki arra is, hogy miért éppen az illusztrált változattal foglalkozunk (a Paskievics változat tekintetében természetesen). Bár a magyar tarokkjátéknak egyéb változatai is kialakultak, a Paskievics mellett az illusztrált az egyetlen, amely még komoly játéknak tekinthető, valamint jellege, stratégiái egyáltalán összehasonlíthatóak a Paskievics változattal. A „magas” tarokk és a hozzá hasonló egyéb változatok a sok, gyakran kalkulálhatatlan, „hazárd” figurával inkább szerencsejátéknak tekinthetők, és mint ilyenek – bár nyilván bizonyos körben lehetnek szórakoztatóak – többet ártanak mint használnak az általános „tarokk” fogalom megítélésének (az azt csak felületesen ismerők körében). A sok bemondásos változatok közül egyedül a „royal” tekinthető komoly játéknak, itt azonban olyan mértékben átalakult a játék alapfilozófiája, hogy mindenképpen egy másik kategóriát képvisel a kártyajátékok világán belül. Anélkül, hogy „sorrendet” hirdetnénk a különböző változatok között, azt mindenképpen sietve szögezzük le, hogy a több figura nem jelent triviális módon nagyobb bonyolultságot, noha ezt a téves evidenciát még az illusztrált változat hívei között is sok játékos egyértelműnek tekinti. Az eredeti Paskievics változat sajátossága, hogy „kevés szóból”, valamint néhány közvetlen és közvetett jelből, vagyis összességében kevés információból lehet és kell messzemenő következtetéseket levonnunk (illetve ha ez nem tökéletesen lehetséges, stratégiánkat úgy alakítani, hogy minél több lehetőséget „lefedjen”). A fejlesztett változatok ezt az alaptulajdonságot mindenképpen kiölték a játékból (miközben természetesen egyéb érdekességeket beépítettek). Összességében tehát a látszat ellenére a különböző változatok alapszinten változtatták meg a játékot, így nem is túl szerencsés összehasonlítgatni őket. A kissé provokatív címet is csak azért választottam, hogy a tévesen elterjedt ellentétes állítást ellensúlyozzam…

   Az illusztrált változatot Lingel Károly bútorgyáros és dr. Polyák Lajos orvos „találta fel” 1930 körül, mondván, hogy a Paskievics már unalmas, különösen „tulétroás” esetben, tehát amikor a nagyhonőrök egy csapatban vannak. A játékkal kapcsolatos ismereteim alapján valószínűsítem, hogy akik így gondolták, bizonyára viszonylag jól játszották a Paskievics tarokkot, de korántsem tökéletesen (és valószínűleg sok, a játékot szegényítő szabállyal és szokással), és a (főoldalon leírt) kifinomult játékstratégiák és megfontolások jó részéig szinte biztosan nem jutottak el. (Ennek lehetséges okait a főoldal bevezetőjében és a Paskievics szabályegységesítés oldalán fejtegetem.) Sokan a mai napig az illusztrált tarokkot tekintik a legösszetettebb, legérdekesebb változatnak. (Rájuk szintén vonatkozik az előző megállapítás, illetve – tapasztalataim szerint – sokan egyáltalán nem játszották a Paskievics változatot.) Ez az elgondolás olyan közkeletű tévhit, amely sokat árt a magyar tarokk, mint a világ egyik legkomolyabb kártyajátéka megítélésének. Az alábbi idézet, bár diplomatikusan nem „dönt” a 2 változat közül, kicsit más megvilágításba helyezi a dolgot.
   „A Paskievics tarokkból létrehozott illusztrált változatot megalkotói a játék továbbfejlesztésének tekintették – ez azonban kérdéses. A bevezetett nagyértékű figurák a játék alapstratégiáját is jelentősen megváltoztatták, így e két elterjedt változat inkább nevezhető önálló, mintsem egymásra épülő játéknak.”

   Sok tarokkjátékos (különösen az illusztráltat játszók között) fél a „nem biztos” helyzetektől. Ez nincs jól, a tarokk lényege, hogy számba vegyük a lehetőségeket, ezeken belül a valószínűségeket, ezeket figyelembe véve építsük és – ha kell – módosítsuk stratégiánkat. Úgy kell licitálni és játszani, hogy adott esetben informáljuk a partnert, ezáltal szűkítve a lehetőségeket, amelyekkel számolnia kell. Ettől (is) lesz a játék összetett és érdekes.
   Az illusztrált tarokk 6 új figurájával két (összefüggő) gond van. A legtöbbje „biztos”, ez alatt azt értem, hogy pl. ha a 4-királyt szinte mindig csak a legnagyobb ismeretlen tarokk (legtöbbször tehát a XIX-es) birtokában mondhatjuk, vagy ha a dupla játéknak nagyon sok esetben a 2. legnagyobb ismeretlen tarokkot (XVIII) kell jelentenie, akkor könnyen belátható, hogy a másik nagy tarokk birtokában a centrum belicitálható és teljesíthető könnyedén, 5 tarokk hívásával és ütésével, miközben ehelyett egy kicsit bátrabb (és érdekesebb) játékkal, mondjuk egy hosszú szín meghívásával (némi kalkulálható kockázatot vállalva) [többnyire, de nem mindig csöndes] volátot vagy ultimót is csinálhatnánk. Ugyanez – kicsit továbbgondolva – igaz a kismadár és nagymadár figurákra is.
   És itt jön mindjárt a másik gond is. Ahhoz, hogy ezeket a „biztos” és így később könnyen, unalmasan teljesíthető figurákat bemondhassuk, az informatív bemondásokat „föláldozzuk” ezek oltárán, végletesen leszűkítve a helyzeteket, amikor ezeket mondanunk kell és szabad. Illusztrált tarokkban szinte mindig az imént leírt módon kell a 4-királyt (és sokszor a dupla játékot is) licitálni, míg a Paskievics tarokkban ezekkel rengeteg dolgot jelezhetünk, így – bár a partnernek sok mindent kell mérlegelnie az adott szituációban – sok érdekes játékot segíthetünk elő. Egy 4-király jelentheti azt, hogy sok tarokkunk van, jelentheti azt, hogy nagy tarokkunk van (esetleg több is), bizonyos esetekben el tudjuk különíteni, hogy csak királyos színeink vannak-e vagy sem, stb. Pl. 8-tarokkot és tulétroát jelentő partnernek 5 tarokkal szinte mindig válaszolunk (4-királyt vagy dupla játékot), ezzel őt ultimóra és egyéb bemondásokra biztatva. (Ez hosszútávon akkor is kifizetődik, ha esetleg elsőre nem is tűnik úgy.) Tény viszont, hogy ilyenkor a partner nem tudhatja, hogy éppen csak megvan-e a válaszoló erőnk, vagy több is annál. (Bizonyos határig, hiszen ha nagyon jó lapunk volna, azt más figurák mondásával jeleznénk.) Az utóbbi esetet később más bemondásokkal, ill. a lejátszással jelezhetjük. Ettől zavaros lesz a játék? Nem, ettől csak változatos és összetett lesz, a játékosoknak jól kell becsülni a valószínűségeket, stratégiájukat úgy kell fölépíteniük, hogy lehetőleg minél több esetre működjék, és az új információk beépítésével folyamatosan módosítani, finomítani kell azt. Tegyük fel például, hogy nem tudjuk, partnerünk „hosszra” vagy „erőre” biztatott minket 4-királlyal vagy dupla játékkal. (Persze ha erősek vagyunk, mindjárt az első eset lesz valószínűbb.) Mikor az első körökben látjuk, hogy mivel üt, elég biztosan kiderül, mije van, és ehhez igazodva finomítjuk taktikánkat. Pl. ha csak a biztos ütőit mutatja (XX-as, nagyhonőr, stb.), nyilvánvaló lesz, hogy nem erős, tehát hosszú. Ilyenkor – „intenzív” tarokkozás mellett – joggal remélhetjük, hogy ha hiányzik is 1-2 fontosabb ütőlap a vonalról, azok be fognak esni.
   Az illusztrált tarokkra sokkal inkább jellemző, hogy különböző módon garantáljuk lapunk egyes tulajdonságait (általában konkrét lapokat), és így a biztos figurákat belicitáljuk (másként szinte biztos a [kontrával] bukás). A legtöbb illusztrált partiban tiltják a pagátos invitet és adást, az invitlap nélküli ugró licitet, stb., éppen abból a célból, hogy garanciákat kapjanak a partner konkrét lapjairól. Ezek mind rossz szokások, mert szegényítik a játékot, amely így gyakran unalmas, könnyen kiszámítható lesz.

   Végül még egy szempontot kell megfontolnunk. Az illusztrált tarokk mind a 6 új figurájára igaz az, hogy kevésbé lelemény és tudás, mint inkább lap kell hozzá. Így (viszonylag) jó lap esetén elősegítik a „nyerészkedést”, vagyis túl gyakran könnyen, „férfias erőfeszítés” nélkül nyerhetünk nagy összeget. Vannak Paskievics körök, ahol néhány illusztrált figurát beépítenek a játékba, leginkább az eddig nem említetteket, tehát az uhukat és a királyultit, esetleg a centrumot (olcsóbban, informatív bemondásként). Ezek így még nem alakítják át a játékot alapvetően, viszont a „nyerészkedést” lehetővé teszik, ezért mi nem javasoljuk ezek használatát sem.

http://www.royaltarokk.hu/
A royal tarokk a magyar tarokkjátékok talán legújabb, „fejlesztett” változata. Több alfajtája van, köztük olyan, ahol fixek a partnerek, ennek nagy előnye, hogy a könnyű versenyt rendezni. Nagyon sok bemondás van, ezekre rengeteg egyéni (vagyis páros) licitrendszer épül, így inkább - a bridzshez hasonlóan - ez adja a játék nehézségét és szépségét. Sokan abszolút „igazságos” játékként tartják számon, vagyis hogy rövid távon is biztosan az(ok) nyer(nek), aki(k) jobb(ak), ez azonban nem így van, jóllehet a (viszonylag bonyolult) kompenzációs rendszer valóban sokat csillapít a lapjárás okozta szerencsefaktoron, és hamarabb kihozza a játéktudásbeli különbségeket. Sokan az eredeti változatok helyettesítőjének tekintik, ez azonban kérdéses. Valójában nem pótolja a Paskievicset, ugyanakkor ez is kellően sokrétű és bonyolult, így szórakoztató, és egyértelmű előnye a könnyű versenyezhetőség.